Szigorodtak az újév első napján az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának bizonyos szabályai. A Downing Street két hete jelentette be, hogy a brit miniszterelnök által korábban ismertetett széleskörű szigorítási tervek közül elsőként, január 1-jétől az álláskereséssel kapcsolatos szociális ellátás korlátozása lép életbe.
Ennek alapján az uniós társállamokból érkezők nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem vehetnek igénybe munkanélkülieknek járó juttatásokat. Az új szabályok szerint, ha a külföldi EU-munkavállalóknak ilyen jellegű támogatásra az első három hónap elteltével is szükségük lenne, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e juttatásokban, kivéve, ha bizonyíthatóan valós esélyük van arra, hogy belátható időn belül álláshoz jutnak.
A szigorítások az eredeti tervek szerint 2014 első felében lett volna hatályos, ám David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök által vezetett kormány felgyorsította a törvény életbelépését. Ennek célja a kormányfő szerint az, hogy „kevésbé vonzó hellyé” tegye az Egyesült Királyságot azoknak az EU-bevándorlóknak, akik „idejönnek és megpróbálnak az állam nyakán megélni”. „Nem látunk szívesen olyanokat, akik nem akarnak hozzájárulni” a brit gazdasághoz – állt Cameron közleményében.
A brit kormányfő szerint a Nagy-Britanniába érkező EU-polgárok zöme dolgozni jön, hozzájárulva a brit gazdaság teljesítményéhez, és adót fizet. Azok esetében azonban, akik úgy érkeznek Nagy-Britanniába, hogy nincs állásuk, a kormány szigorítja a szabályokat, megakadályozandó, hogy „már az első naptól” munkaügyi juttatásokat igényelhessenek .
David Cameron november végén, a Financial Timesban közölt cikkében vázolta első ízben részletesen az EU-társállamokból érkezők szociális ellátásának széleskörű szigorítására kidolgozott kormányzati terveket. A cikkben első helyen szerepelt, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek munkanélkülieknek járó szociális juttatásokat. Ez a korlátozás lépett életbe szerdától.